A koreai Taegu városában alalpított kis exportvállalkozásból a Samsung mára a világ egyik vezető elektronikai vállalatává nőtte ki magát, amely digitális eszközök, szórakoztatóelektronikai készülékek, félvezetők, memóriák és rendszerintegrációs megoldások fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Ma már a világ minden pontján ismerik és elismerik a Samsung innovatív, csúcsminőségű termékeit és szolgáltatásait. Az időszalagon a Samsung történetének fontosabb mérföldkövei láthatóak, amelyeken nyomon követhető, hogyan bővítette a vállalat termékkínálatát és működési területét, növelte bevételeit és piacrészesedését, és teljesítette küldetését, hogy a világon mindenütt jobbá tegye ügyfelei életét.
A digitális korszak forradalmi változásokat és lehetőségeket hozott a globális üzleti világba. A Samsung kihasználta a lehetőségeket: fejlett technológiával, versenyképes termékekkel és állandó innovációval folyamatosan jelen van a piacon.
Mi a Samsung-nál minden kihívást lehetőségként kezelünk, és hisszük, hogy a digitális technológia iparágában vezető vállalatként tartanak számon minket a világ minden táján.
Elkötelezetten törekszünk megtartani világelső pozíciónkat, és ezzel az erőfeszítéssel 13 termékkategóriában értünk el vezető piaci részesedést, többek között a félvezetők, a TFT-LCD-k, a monitorok és a CDMA-mobiltelefonok piacán. Továbbra is a jövőbe tekintünk, és korszakalkotó módon kutatjuk és fejlesztjük a félvezető-termékeket, ideértve a flash-memóriákat, a non-memory termékeket, a hagyományos félvezetőket, a DRAM- és SRAM-termékeket, világvezető LCD-kijelzőinket, mobiltelefonjainkat, digitális eszközeinket és számos más termékünket.
2000-től napjainkig A digitális korszak élenjárója
| 2010 |
- A Samsung Electronics Olaszországban megrendezi a 4. Samsung Formatervezői Díjat.
- A Samsung Electronics bemutatja a Galaxy Tab-et az Egyesült Államokban.
- A Samsung Mobile Display kifejleszti a négyszer élesebb WVGA-felbontással rendelkező, rugalmas AMOLED-panelt.
- A Samsung Electronics-ot a 37. CES rendezvényen a 2011-es Innovációs Díjjal tüntetik ki.
- A Samsung Electronics bemutatja az OMNIA 7 mobiltelefont, az első Windows Phone 7 operációs rendszert alkalmazó okostelefont.
- A Samsung bejelenti, hogy három éven belül hét társadalmi vállalkozást indít el a hátrányos helyzetűek megsegítésére Koreában.
- A Samsung Electronics megkezdi a 20 nm-es, 64 gigabites, 3 bites NAND flashmemóriák gyártását.
- A Samsung Engineering elnyeri a Sabah (Malájzia) olaj- és gázterminál projektet.
- A Cheil Industries megalapítja a WPM-et (World Premier Materials), a rugalmas kijelzők üzletágát.
- A Samsung Electronics megrendezi a WCG 2010 Samsung Európai Bajnokságot az IFA 2010 vásáron.
- A Samsung Electronics Tajvanon megtartja a „Samsung mobilmegoldások fóruma, 2010” rendezvényt.
- Az Interbrand „2010 legjobb globális márkái” listáján a Samsung márkaértéke a 19. helyet szerzi meg.
- Az egyesült királyságbeli „Which?” és a német „Test” tesztmagazinok az év legjobb televízióinak nevezik meg a Samsung Electronics 8000-es és 7000-es sorozatú 3D LED TV-it.
- A Samsung Electronics öt európai EISA-díjat szerez.
- A Samsung Electronics bemutatja a Galaxy Tab-et az Egyesült Államokban.
- A Samsung Electronics televíziója sorozatban másodszor nyeri el Oroszországban „Az év terméke” díjat.
- A Samsung Electronics az öntöde iparágban elsőként rendelkezik minősített 32 nm-es kisfogyasztású magas k-együtthatójú dielektrikum és fémből készült kapuelektróda előállítására alkalmazott gyártástechnológiával és formatervezési rendszerrel.
- A Samsung Electronics bemutatja az új kapcsolt módú DDR NAND memóriát alkalmazó, nagysebességű, 512 GB-os SSD-t.
- A Samsung Electronics-ot öt 2010-es IDEA díjjal tüntetik ki.
- A Samsung Fire and Marine Insurance biztosítótársaság belép a kínai gépjármű-biztosítási piacra.
- A Samsung Electronics megtartja a Bada platformhoz kapcsolódó „Samsung Globális Fejlesztői Nap”-ot.
- A Samsung bejelenti, hogy 20 milliárd dollárt fordít új projektekre, többek között a környezetbarát technológiák és az egészségügy terén.
- A Samsung Life Insurance biztosítótársaságot bevezetik a koreai tőzsdére.
- A Samsung Electronics bemutatja a világ első 3D házimoziját.
- A Samsung Electronics bemutatja a WAVE-et, a világ első, bada platformot használó okostelefonját.
- A Samsung Engineering 1,7 milliárd dolláros összértékű szerződést köt az Egyesült Arab Emirátusokban egy petrolkémiai üzemre.
- A Samsung Corning Precision Glass vállalat Samsung Corning Precision Materials-re változtatja a nevét.
- A Samsung Mobile Display kifejleszti a világ legnagyobb, 48 cm átmérőjű, átlátszó AMOLED kijelzőjét.
- A Samsung Electronics egyesül a Samsung Digital Imaginggel.
- A Samsung Heavy Industries 500 millió dolláros megbízást kap kilenc olajszállító hajóra.
- A Samsung Electronics bejelenti az iparág első mobiltelefonokba beépítendő PRAM-ot alkalmazó, több chip-et tartalmazó (Multi Chip Package, MCP) tokozását.
- A 2010-es CTIA rendezvényen a Samsung Electronics Egyesült Államokban bemutatott androidos Moment mobiltelefonja elnyeri a „Rendezvény Legjobbja” díjat.
- A Samsung Electronics elnyeri 2010-es Green Communication díjat.
- A Samsung Electronics nemzetközi szinten bevezeti a világ első Fulll HD 3D LED TV-jét.
- A Samsung Electronics kifejleszti az iparág első 30 nm-es DRAM-ját.
- A Samsung Electronics megnyitja olimpiai találkozópontját (Olympic Rendezvous @ Samsung, OR@S) a 2010-es vancouveri téli olimpiai játékokon.
- A Samsung Electronics megszerzi a legnagyobb részesedést a francia típusú hűtőszekrények piacán az Egyesült Államokban.
- A Samsung Electronics megerősíti szponzori elkötelezettségét a 2010-es szingapúri ifjúsági olimpiai játékokra, mint nemzetközi partner.
- A Samsung C&T megnyitja a Burj Khalifa tornyot, a világ legmagasabb épületét.
- A Samsung SDS egyesül a Samsung Networks vállalattal.
- A Samsung Electronics megkezdi az iparág első 3D TV paneljeinek tömeggyártását.
|
| 2009 |
- A CES-kiállításon bemutatjuk a világ legkeskenyebb televízióját (6,5 mm).
- A Samsung markánsan átalakítja üzletágait.
- A Xilinx vállalattal együttműködve öntödét alapítunk az Egyesült Államokban.
- Kifejlesztjük a világ első 40 nanométeres DRAM-memóriáját.
- A Samsung bejelenti „Blue Earth” elnevezésű napelemes telefonját.
- Megkezdjük a V-line Crystal Rose LCD TV értékesítését.
- Az Egyesült Államokban a Brand Keys toplistáján immáron 8. éve szerepel a Samsung az 1. helyen a „vásárlói hűség” kategóriában.
- A Samsung digitális képalkotó részlege kifejleszti a forradalmi, hibrid digitális fényképezőgépet.
- Elkészítjük a világ legnagyobb mobiltelefonját, ami bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe.
- A Samsungot minőségirányítási díjjal tüntetik ki Malájziában.
- A Samsung formatervezői iskola, a SADI pályázói nyerik a legtöbb iF Concept Design díjat.
- Elindítjuk a „samsungmobile.com” oldalt az egyéni ügyfelek részére.
- Az Egyesült Államokban megnyerjük az ENERGY STAR Excellence-díját.
- Kiadjuk a világ legvékonyabb Blu-ray-lejátszóját.
- Malájziában bevezetjük a Mobile WiMaxot.
- Kifejlesztjük a világ első 64GB SSD-memóriával rendelkező full HD camcorderét.
- Rekord idő alatt értékesítünk több mint 20 millió teljes érintőképernyős mobiltelefont.
- Soha nem látott nagyságú részesedést szerzünk az LCD-monitorok piacán.
- Indiában piacra dobjuk a világ első napelemes mobiltelefonját.
- Megjelenik a „JET”, az új koncepciót képviselő teljes érintőképernyős mobiltelefonunk.
- Megkezdjük a 120Hz-es 3D monitorok értékesítését.
- A digitális aláírás piacán a Samsung először veszi át az 1. helyet.
- A piacra dobást követő 100 nap alatt 500 000 LED TV-t értékesítünk.
- A harmadik generációs, teljes érintőképernyős, haptikus AMOLED kijelzővel útjára indítjuk a vizuális mobilkorszakot.
- Megkezdjük a világ első infravörös videotelefonjának az értékesítését.
- Notebookjaink elsőként szerzik meg a TCO 3.0 tanúsítványt.
- Bejelentjük új, „Zöld Menedzsment” stratégiánkat.
- Megkezdjük a világelső 40 nanométeres DD3 DRAM-memóriák tömeggyártását.
- Megkezdjük a világ legvékonyabb karóratelefonjának az értékesítését.
- Kifejlesztjük a világ legalacsonyabb energiaszintű 1GHz-es mobil processzormagját.
- Elindítjuk a Samsung-alkalmazások értékesítőinek fenntartott oldalt, a Samsung Application Store Seller Site-ot.
- Minden korábbinál több díjat nyerünk az IDEA 2009-en.
- Piacra dobjuk a stratégiai fontosságú Omnia okostelefont.
- Rekordidő alatt sikerül eladni az 500 000. Yuna Haptic mobiltelefont.
- Elsőként adunk el több mint 10 millió LCD TV-t az év első felében.
- A Samsung megkapja a 3GPP nemzetközi szabványügyi szervezet elnöki posztját.
- 4 hónap alatt több mint 5 millió teljes érintőképernyős STAR mobiltelefont adunk el.
- Hivatalosan megnyitjuk a Samsung alkalmazások értékesítőpontját a Samsung Application Store-t.
- Megkezdjük a fiatal felhasználóknak kifejlesztett, teljes érintőképernyős Corby mobiltelefon értékesítését.
- Támogatjuk a WorldSkills Calgary 2009 versenyt.
- Az Egyesült Államokban üzembe helyezzük a világ legnagyobb videófalát.
- Piacra dobjuk az első nagykapacitású (16kg) háztartási automata mosógépet.
- A 4G Awards-on a Samsung Mondi WiMax terminálja kapja a „Legjobb Termék” díjat.
- Bekerülünk világ top 100 márkája közül a legjobb tízbe.
- A Samsung bekerül a klímaváltozásra legjobban reagáló top 10 vállalat közé.
- A Samsung lefedi az iráni televíziópiac 50 százalékát.
- Bevezetjük az új K+F rendszert.
- Bemutatjuk a Giorgio Armani okostelefont.
- Elsőként adunk el havonta több mint 5 millió notebook LCD-panelt.
- Kifejlesztjük a 240Hz-es 3D LCD-panelt.
- A Samsung megkapja a LCD TV-k piacvezetőjének járó 2009-es díjat.
- Elindítjuk saját márkájú memóriakártya-üzletágunkat.
- Megkötjük a világ első LTE-terminál beszállítói szerződését.
- Kifejlesztjük a világ legvékonyabb, 3 mm-es LED TV-paneljét.
- A Samsung sikeresen teszteli a globális WiMax barangolást.
- A Samsung LED TV-je elnyeri „Az Év Televíziója” díjat az Egyesült Királyságban.
- Meghirdetjük az elkövetkezendő 100 évre szóló „Kreatív vállalat” stratégiát.
- A vállalat alapításának 40. évfordulójára meghaladjuk a 4 billiós működési nyereséget.
- Bevezetjük a „Kreatív új alkalmazott” felvételi rendszert.
- Kifejlesztjük a világ első 0,6 mm-es 8-as chipcsomagját.
- A piacra dobást követő első 6 hónap alatt 10 millió STAR mobiltelefont értékesítünk.
- Bejelentjük a „bada” elnevezésű nyílt mobilplatformot.
- Elsőként adunk el havonta több mint 4 millió televíziós LCD-panelt.
- Támogatjuk a World Cyber Games számítógépes játékverseny döntőjét.
- Meghirdetjük VIP-tagsági programunkat.
- 2 év alatt a teljes érintőképernyős mobiltelefon-eladásunk eléri az 50 milliót.
- Az Egyesült Államokban a Samsung nyomtatási termékei kapják az év termékének járó elismerést.
- Bejelentjük saját okostelefon-platformunkat, a „bada”-t.
- A Samsung sikeresen hozza forgalomba 4. generációs LTE-terminálját.
- Átalakítjuk a vállalatszerkezetet, és Gee-Shung Choi átveszi a vezérigazgatói posztot.
- A Yuna Haptic mobiltelefon eladási számai átlépik az 1 milliós küszöböt.
- Negyedik éve vezetjük az Egyesült Államokban a digitális televíziók piacát.
|
| 2008 |
- A Samsungé az 1. hely az Egyesült Államok mobiltelefon-piacán.
- A televíziók piacán egymást követő 9 negyedévben a Samsung rendelkezik a legnagyobb piaci részesedéssel.
- Yoon-Woo Lee kinevezése a Samsung Electronics alelnök-vezérigazgatói posztjára.
- Az OMNIA telefon piacra dobása.
- Televízió összetevőket gyártó üzem létrehozása Oroszország Kaluga régiójában.
- A 2010-es guangzhoui ázsiai játékok hivatalos szponzora.
- A világon az első 50 NANO 2 Gb DRAM kifejlesztése
- A Samsung megszerzi az első helyet az USA mobiltelefon-piacán.
- Megnyílik a márka ‘Samsung D’light’ nevet viselő globális PR központja.
- A televíziók piacán sorozatban a kilencedik negyedévben szerzi meg a legnagyobb világpiaci részesedést.
|
| 2007 |
- A televíziók piacán egymást követő 7 negyedévben a Samsung rendelkezik a legnagyobb piaci részesedéssel.
- A Samsung kifejleszti a világ első 30 nm-es, 64 GB-os NAND Flash™ memóriáját.
- A BlackJack az Egyesült Államokban megrendezett CTIA-n a Samsungnak ítéli oda a „Legjobb Okostelefon Díját”.
- Az LCD-kijelzők piacán egymást követő 6 évben a Samsung rendelkezik a legnagyobb piaci részesedéssel.
|
| 2006 |
- A Samsung kifejleszti a világ első, kétoldalas LCD-jét.
- A Samsung kifejleszti a világ első, 50 nm-es, 1GB-os DRAM-ját.
- Megjelenik 10 megapixeles kameratelefon.
- Bemutatkozik a „Stealth Vacuum”, a világ leghalkabb porszívója.
- Megjelenik a világ első Blu-Ray-lejátszója.
- A Samsung kifejleszti a 4,37 cm-es Super-Reflective LCD-képernyőt.
|
| 2005 |
- A Samsung kifejleszti a világ legnagyobb hajlékony LCD-paneljét.
- A Fortune Magazine a 27. helyre értékeli a Samsungot „A világ legcsodáltabb vállalatai” listáján.
- A Samsung a brit Chelsea focicsapat hivatalos szponzora.
- A Samsung piacra dobja a világ első 7 megapixeles kameratelefonját.
- A Samsung kifejleszti a világ első, 102 cm-es OLED televízióját.
- A Samsung a brit Chelsea focicsapat hivatalos szponzora.
- A Samsung kifejleszti a világ első hangfelismerő telefonját.
|
| 2004 |
- A Samsung gyártani kezdi a világ első gyűrődésmentes, gőzpermetező mosógépét.
- Az Egyesült Államokban értékesített Samsung mobiltelefonok száma meghaladja a 20 milliót.
- A Samsung kifejleszti a világ első 60 nm-es, 8 GB-os NAND Flash™ memóriachipjét.
- A Samsung az első helyen áll az oroszországi mobiltelefon-értékesítési rangsorban.
- Megjelenik az új plazma TV, a világ legnagyobb kontrasztarányával.
- A Samsung kifejleszti a harmadik generációs optikai Blu-Ray-felvevőt.
- A Samsung kifejleszti mobiltelefon-chipjét a műholdas DMB-rendszerhez.
- Megjelenik a világ első 117 cm-es LCD TV-je.
|
| 2003 |
- A Samsung-ot az Interbrand a világ 25. legértékesebb márkájaként nevezi meg.
- A Samsung megszerzi az 5. helyet a Fortune Magazine „A világ legcsodáltabb elektronikai vállalatai” listáján.
- A Samsung piacra dobja az első HD DVD kombót.
|
| 2002 |
- A Samsung kifejleszti 137 cm-es TFT-LCD kijelzőjét, amely a világ legnagyobb digitális TV-tuneres monitora.
- Megjelenik a világ legkeskenyebb plazma TV-je.
- Megjelennek az új koncepciót alkalmazó UFB-LCD-kijelzőjű színes mobiltelefonok.
- Megjelenik az új, nagy felbontású, színes TFT-LCD-kijelzőjű mobiltelefon.
|
| 2001 |
- A BusinessWeek magazin „Top 100 IT-vállalat” listáján 1. helyen szerepel a Samsung.
- Megjelenik a 16 akkordos dallamtelefon.
- Megkezdődik az 512 MB-os flash memóriák tömegtermelése.
- Megjelenik az első ultravékony mobiltelefon.
- A Samsung kifejleszti a világ első 102 cm-es TFT-LCD-jét.
|
| 2000 |
- Megjelenik a rekordminőségű felbontással rendelkező TFT-LCD.
- A Samsung piacra dobja PDA-telefonját.
- A Samsung Olympic Games Phone-t megválasztják a 2000-es sydney-i olimpiai játékok hivatalos mobiltelefonjának.
- A televíziós mobiltelefon és a karórába épített mobiltelefon bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe.
- Megjelenik a világ leggyorsabb memóriachipje.
- A Samsung Electronics és a Yahoo! stratégiai szövetséget köt.
- A Samsung kifejleszti egyedülálló, minden-az-egyben DVD-lejátszóját.
- A Samsung kifejleszti a világ első 512 MB-os DRAM-ját.
- A Samsung kifejleszti a nagy felbontású digitális TV-t.
|