'Cégtörténet

A Samsung története

A koreai Taegu városában alalpított kis exportvállalkozásból a Samsung mára a világ egyik vezető elektronikai vállalatává nőtte ki magát, amely digitális eszközök, szórakoztatóelektronikai készülékek, félvezetők, memóriák és rendszerintegrációs megoldások fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Ma már a világ minden pontján ismerik és elismerik a Samsung innovatív, csúcsminőségű termékeit és szolgáltatásait. Az időszalagon a Samsung történetének fontosabb mérföldkövei láthatóak, amelyeken nyomon követhető, hogyan bővítette a vállalat termékkínálatát és működési területét, növelte bevételeit és piacrészesedését, és teljesítette küldetését, hogy a világon mindenütt jobbá tegye ügyfelei életét.

1994-1996 Samsung, a globális szereplő

Az 1990-es évek közepén a Samsung forradalmasította üzletvitelét. A „minőség az első” elv jegyében a vállat elkötelezte magát a világszínvonalú termékek gyártása, a maximális vevőelégedettség és a felelős vállalati szerepvállalás mellett.

Ebben az időszakban a félvezetőktől a számítógép-monitorokig, a TFT-LCD kijelzőktől a színes képcsövekig 17 különböző termék piacán sikerült a világ öt legnagyobb piaci részesedésének egyikét megszereznünk. Emellett 12 további termék szerepelt a legkeresettebb termékek között.
A vezető szerep ugyanakkor magában foglalja a társadalmi felelősségvállalás kötelezettségét is, legyen szó szociális jólétről, környezetvédelemről, kultúráról vagy sporteseményről. A Samsung aktív szereplője a sportmarketing világának, és ennek köszönhetően Kun-Hee Lee-t, a vállalat elnökét 1996 júliusában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjává választották, ami tovább erősítette a Samsung-ról mint a sportvilág egyik legfőbb támogatójáról kialakult képet.

1994-1996 Samsung, a globális szereplő
1996
  • A Samsung befejezi az 1 GB-os DRAM kifejlesztését.
  • A Samsung kifejleszti a világ leggyorsabb processzorát (CPU), az Alpha Chip-et.
  • Megkezdődik a 64 MB-os DRAM-ok tömegtermelése.
1995
  • Megalakul a Samsung Entertainment Group.
  • A Samsung Advanced Institute of Technology kifejleszti a világ első, valós idejű MPEG-3-technológiáját.
  • A Samsung bemutatja a világ első, duplaképernyős, 84 cm-es TV-jét.
1994
  • A Samsung Heavy Industries kifejleszti az első koreai elektromos autót (SEV-III).
  • Lezárul a világelső 256 MB-os DRAM kifejlesztése.
  • Legördül a gyártósorról a 30 milliomodik mikrohullámú sütő.
  • A Samsung Aerospace kifejleszti a világ első 4-szeres zoommal rendelkező fényképezőgépét.

oldal tetejére


Vállalatvezetés-Ismerkedjen meg a Samsung sikerét szavatoló vezéregyéniségekkel.