SAMSUNG Csoport
vállalatfilozófia
A SAMSUNG 1993-ban 55. születésnapja, illetve „második megalapításának” ötödik évfordulója alkalmából megújította vállalatfilozófiáját. Az új filozófia értelmében a társaság úgy kívánja növelni versenyképességét, hogy minden alkalmazott hozzáállását és magatartását összhangba hozza azzal a képpel, amilyennek a SAMSUNG magát a közvélemény szemében láttatni szeretné. Az újraértelmezett SAMSUNG betű-logó pedig a SAMSUNG határozott eltökéltségét sugározza, hogy világelsővé váljon.
A SAMSUNG nevet most már angol helyesírás szerint írják, így látható egyre több és több helyen szerte a világon. A név a dinamikus vállalkozó szellemet jelképező lendületes, új logó-dizájnra került. A logó ovális körvonala azt szimbolizálja, ahogy a Föld ellipszis alakú pályáján kering a világűrben, és ezzel az innováció és a változás félreérthetetlen üzenetét hordozza. Az első betű, az „S”, illetve az utolsó, a „G”, szinte kitörnek ebből az ellipszisből, így kötik össze a belső teret a külvilággal és illusztrálják a SAMSUNG vágyát, hogy eggyé váljon a világgal és a társadalom egészét szolgálja.


















