Jó hír a csetlő-botló mobiltulajdonosoknak

2011-10-18

Leejtjük, bevágjuk a kocsi ülésére, farzsebben hagyjuk és ráülünk. A mobiltelefon olyannyira része életünknek, hogy gyakran megfeledkezünk róla, hogy ez a készülék is törődést igényel. Egyre gyakrabban és egyre több mindenre használjuk mobiltelefonunkat, és ezzel együtt nő az igény is arra, hogy a mobilok strapabíróbbak legyenek, és túléljék a kemény hétköznapokat.

A táncparkett közepén, az építkezés porában vagy a hegy sziklás oldalán a mobilunk manapság szinte mindenhol velünk van. Éppen ezért fontos, hogy a mobiltelefonok tervezésénél kellő gondot fordítsanak a készülék védelmére, hogy a napi igénybevétel ne okozzon kárt bennük.

Ütésvédelem

Az első karcok gyakran hamarabb jelennek meg a mobilunkon, mint szeretnénk. Szerencsére ma már léteznek olyan mobil készülékházak, amelyek bírják a nyüstölésünket. A MIL-STD-810 nemzetközi szabványnak megfelelő anyagokból készült mobiltelefon ellenáll a zuhogó esőnek, ütésnek, sós párának, nedvességnek, víznek, vízbe merítésnek, napsugárzásnak, rázkódásnak és a szélsőséges hőmérsékleteknek is. Hogyha minden pillanatban ezerrel pörögsz, gondoskodj róla, hogy olyan ütésálló védelemmel legyen ellátva a telefonod, mint amilyet a Samsung Solid Endurance és Solid Immerse nyújt.

Vízálló

Régebben, ha a mobilodat valamilyen folyadékba,, mondjuk egy medencébe vagy egy pohár kólába ejtetted, akkor nagyjából búcsút is inthettél a készüléknek. Ilyenkor általában új telefon után kellett nézni. Az IP57 besorolású védelemmel azonban a mobilod már vízálló, és a 15 centimétertől 1 méterig terjedő vízmélységet lazán kibírja. Ez nem egy búvármerülés mélysége, de azért a legtöbb hétköznapi veszélyt, ami a fürdőszobában vagy a konyhában, egy pocsolya vagy egy pohár felett leselkedik, túléli vele a telefonod.

Porálló

A por szinte bárhová beférkőzik, és komoly rongálást okozhat az elektronikus készülékekben. Ez ellen nem lehet semmit tenni. Eddig legalábbis ez így volt. Az IP57 besorolású védelem azonban tökéletesen megakadályozza, hogy a por behatoljon a mobil belsejébe. A porvédelem megóvja a belső alkotóelemek, például az áramkörök épségét. Alapesetben ez esik először áldozatául a szennyezésnek, de így semmi kár nem érheti mobilod teljesítményét.