Színtévesztés színről színre – Hazai megoldás műtét nélkül

Színtévesztés színről színre – Hazai megoldás műtét nélkül

2017-02-06

A színtévesztésről, gyakoriságához képest, viszonylag kevés szó esik. Pedig világviszonylatban körülbelül 300 millió, míg Magyarországon megközelítőleg 400 000 ember él együtt valamilyen színlátási rendellenességgel,[1] amely egész életére kihathat. Napjainkig javíthatatlan állapotnak tekintették, egy magyar találmány azonban műtéti beavatkozás nélkül, a technológia segítségével nyújthat tüneti megoldást.

Nappali látásunkért a csapok, míg az éjszakaiért a pálcikák felelnek. A retina nappali látást biztosító, szemfenéken elhelyezkedő receptorai spektrális érzékenységük alapján három csoportra oszthatók: vörös: protos, zöld: deuteros, kék: tritos. Az általuk érzékelt három fő szín, a vörös, a zöld, illetve a kék keverésével valósul meg a trikromatikus, azaz teljes színlátás. A színtévesztést a receptorok normálistól eltérő működése okozza. Gyakori tévhit, hogy minden színtévesztő egyben színvak is, illetve, hogy a színtévesztők csak a vörös és zöld színt érzékelik helytelenül. A látási zavarnak több fajtáját és fokozatát különböztetjük meg.

1. Rendellenes színlátás (anomális trikromázia)

  • protanomália (a vörös színérzékelés zavara)

  • deuteranomália (a zöld színérzékelés zavara)

  • tritanomália (a kék színérzékelés zavara)

    2. Részleges színvakság (dikromázia)

  • protanopia (a vörös színekre érzékeny receptorok funkcióképtelensége, illetve nagymértékű hasonlósága a zöldre érzékeny receptorokhoz)

  • deuteranopia (a zöld színekre érzékeny receptorok funkcióképtelensége, illetve nagymértékű hasonlósága a vörösre érzékeny receptorokhoz)

  • tritanopia (a kék színekre érzékeny receptorok hiánya, illetve hibája)

    3. Monochromazia -  Csak egy csaptípus működik normális módon.

    4. Teljes színvakság – Egyik csap sem képes ellátni funkcióját, a páciens csak az éjszakai, pálcikák segítségével való látásra hagyatkozhat.

    Mi történik a szemünkben, ha színtévesztők vagyunk?

    A színtévesztés genetikai eredetű zavar, amelyet az X–kromoszóma hordozhat. Egy színtévesztő apa lánya képes tehát továbbadni a rendellenességet fiának. A nők két X-kromoszómával rendelkeznek, esetükben a hibást korrigálja a normális, a férfiaknál erre nincs lehetőség. Ez az oka annak, hogy míg a nők mindössze 0,5 százaléka színtévesztő, addig ez az arány férfiaknál 8 százalék.[2]

    A fent említett színtévesztés-típusok közül a leggyakrabban a vörös és a zöld színlátás rendellenessége fordul elő. A monochromázia illetve a teljes színvakság, csakúgy, mint a tritanomália, azaz a kék szín érzékelésének zavara igen ritka, utóbbi leginkább szerzett betegségek, mérgezések következtében jelentkezik és az esetek többségében idővel visszanyerhető a páciens normális színérzékelése.

    A helytelen színlátást a vörös-zöld színtévesztők esetében az okozza, hogy a vörös, illetve zöld színre érzékeny csapok érzékenységi tartománya a zöld, illetve a vörös tartományhoz esik közelebb, mint a normális színlátóknál. Vagyis a protanomália esetében a protos spektrális érzékenysége a deuteros érzékenységi tartományához, (1. ábra) a deuteranomália (zöld színlátási zavar) esetében pedig (2. ábra) a deuteros által érzékelt hullámhossz-tartomány tolódik közelebb a protos érzékenységi tartományához. Mindez azt eredményezi, hogy csökken a két szín megkülönböztetésének képessége, de magukat az egyes színeket is nehezebben azonosítja a páciens, hiszen a protos a vörös helyett inkább a narancs és sárgás árnyalatokra érzékenyebb, illetve ugyanilyen elven a deuteros a zöld helyett sárgászöldebb árnyalatokat érzékel.

    Öröklött jellege miatt a tudomány mai állása szerint a színtévesztés nem gyógyítható, de egy speciális eszközzel eredményesen korrigálható, méghozzá műtéti beavatkozás nélkül.

    Magyar tudósoknak – több évtizedes kutatómunka során – közel ezer páciens bevonásával világviszonylatban is jelentős eredményeket sikerült elérniük a színtévesztés kezelése terén.

    A szakemberek által kifejlesztett Colorlite® szemüveg speciális színszűrőjének köszönhetően oly módon változtatja meg a szembe érkező fényt, hogy a receptor érzékenységi tartományának súlypontját a helyes irányba tolja el a spektrumon. A szűrő által csökken ugyan a beeső fény intenzitása, illetve a receptorok színérzékelésének arányai is megváltoznak, ám a szem képes ellensúlyozni ezeket a hatásokat.

    Innovatív megoldás színtévesztésre a Samsungtól

A Samsung a magyar Colorlite® közreműködésével fejlesztette ki a SeeColors mobiltelefonos és Tizen-alapú Smart TV alkalmazáspárt annak érdekében, hogy innovatív módon javítsa a színtévesztők életminőségét. A SeeColors használata egyszerű. Először a Galaxy App Store és Google Play áruházakból ingyenesen letölthető mobilalkalmazás[3] meghatározza a színtévesztés típusát (vörös, zöld vagy kék érzékelők működésének hibája) és mértékét (enyhe, mérsékelt vagy súlyos). Ezt követően a felhasználó összekapcsolja az okostelefonját a Samsung Smart TV-jével, illetve magán a TV-n is elvégezheti a tesztet. A SeeColors alkalmazás a Samsung 2016-os SUHD Smart TV-in előre telepítve található meg. Végül az applikáció az okostelefonos vagy a TV-n elvégzett teszt alapján újrakalibrálja a képernyő színeit, amelynek köszönhetően a színtévesztő felhasználó korábban sohasem tapasztalt, élénk és valósághű színekben élvezheti a televízió képernyőjén megjelenő tartalmakat.

 

Az alkalmazást bemutató videó itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=NIehbOsmqBc

Bővebb információ: http://www.samsung.com/hu/launchingpeople/

 

 

 

[1] A Defective colour vision: fundamentals, diagnosis and management (Fletcher, R. & Voke, J.) kötet megállapításai nyomán, a világ jelenlegi népességszámából kalkulálva

 

 

[2] A Defective colour vision: fundamentals, diagnosis and management (Fletcher, R. & Voke, J.) kötetben publikált, Észak-Amerikában és Európában végzett reprezentatív kutatás alapján

 

 

[3] A SeeColors alkalmazás a következő Samsung Galaxy telefonokon érhető el: S6, S6 edge, S6 edge+, S7, S7 edge