Mit tegyek, ha a hűtőszekrény nem működik megfelelően?

Ha a hűtőszekrény nem működik megfelelően, akkor javasoljuk, hogy először ellenőrizd az áramellátást. Ha az áramellátással nincs probléma, de a hűtőszekrény továbbra sem üzemel, kérjük, olvasd el a következő hibaelhárítási tippeket.

Ha otthon mindent megtettél, amit tudtál, de problémát nem sikerült megoldani, javasoljuk, hogy vedd fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal.

Ellenőrizd az üzembehelyezés területét

A hűtőszekrényt olyan helyen kell üzembehelyezni, ahol van elég hely. A faltól legalább 10 centiméter helyet kell hagyni a hátoldalnál és az oldalaknál egyaránt, illetve legalább 5 centiméternek kell lennie a hűtőszekrény teteje és a plafon között. A hűtőszekrényt olyan helyre kell tenni, ahol le tudja adni a hőt. Ha a hűtőszekrény túl szorosan illeszkedik, nem fog megfelelően működni.

a hűtőszekrényt olyan területen kell elhelyezni, ahol van elégendő hely

Ellenőrizd a hűtőszekrény szintezését

Nyisd ki a hűtőszekrény ajtaját körülbelül 30-40 centiméterre, majd engedd el. Az ajtónak magától be kell csukódnia. Ha ez nem történik meg, akkor ellenőrizni kell a hűtőszekrény alján található, állítható csavarokat. 
Szintén ellenőrizd, hogy a hűtőszekrény vízszintben van-e. Ha nem megfelelően került beállításra, akkor előfordulhat, hogy a hűtőszekrény nem működik megfelelően.

 

a hűtőszekrény szintezésének ellenőrzése

Tartsd tisztán a hűtőszekrény hátsó részét

Javasoljuk, hogy évente egyszer-kétszer porszívóval tisztítsd meg a hűtőszekrény hátfala és a fal közötti részt. Fontos, hogy a kompresszor környéke pormentes maradjon, hogy a hőcserélés zavartalanul megtörténhessen. A hűtőszekrény hátfalánál lévő por többféle problémát okozhat, például előfordulhat, hogy a hűtőszekrényben, illetve a fagyasztórekeszben jég képződik vagy pára csapódik le, vagy hogy zajosabbá válik a működés.
 

a hűtőszekrény hátsó részének tisztán tartása

Ne helyezz semmilyen terméket a levegőkeringető nyílások elé

A hűtőszekrényben és a fagyasztóban lévő No-Frost (jégmentesítő rendszer) levegőkeringető nyílásait mindig szabadon kell hagyni. Fontos, hogy ne tegyél semmilyen terméket ezekre a nyílásokra, mivel ekkor páralecsapódás jöhet létre a zöldségtároló fiókok felett vagy jég képződhet a hátsó falon.
 

ne helyezz semmilyen terméket a levegőkeringető nyílások elé

Ellenőrizd a kijelző üzemmódját

Amennyiben a hűtőszekrény nem hűt, de a fagyasztási funkció megfelelően működik, ellenőrizni kell, hogy nincs-e bekapcsolva a nyaralás üzemmód (ha ez a lehetőség elérhető az érintett hűtőszekrény modellnél). Kapcsold ki a nyaralás üzemmódot a kijelzőn, és további információkért olvasd el a használati útmutatót.

 

a nyaralás üzemmód kikapcsolása

Megjegyzés:

  • A kijelző tényleges kialakítása a készülék típusának függvényében eltérhet.
  • A kép jelen esetben az angol nyelvű példát mutatja, a megjelenített nyelv módosítható a megjelölt, elérhető nyelvek valamelyikére. Bizonyos nyelvek nem érhetőek el.

Köszönjük a visszajelzést