Budapest, 2025. június 6. – A Megoldások a holnapért kihívás jubileumi döntőjében a PrepBook csapat fiatal innovátorai állhattak a dobogó legfelső fokára május 30-án, akik egy interaktív könyvet terveztek, amellyel az autizmus spektrumzavarral élő gyerekeket segítenék az orvosi vizsgálatokra való felkészülésben. Második helyen végzett a Motus csapat, a mentális egészséget támogató, érzelmi napló applikációjával, míg a harmadik helyezett, az EmpowHerCareer párosa, a női közösségek formálására és fiatal lányok pályaválasztása kapcsán adott kiemelkedő megoldást. A Samsung az EdisonKids-dzel együttműködve immár ötödik éve biztosít lehetőséget a diákoknak a szárnypróbálgatásra, és arra, hogy szakmai mentorokkal karöltve szebb jövőt teremthessenek.
A Megoldások a holnapért döntője minden évben bizonyítja, hogy a diákokban hatalmas potenciál rejlik a társadalmi és környezeti problémák megoldására. Idén ismét számos innovatív projekt és inspiráló gondolat került a középpontba a holnap formálására. A nyolc finalista csapat ezúttal is szívét-lelkét beleadva mutatta be felvetéseit és szakértői támogatással kidolgozott megoldásait. Már-már szállóigévé vált az elmúlt öt év során a mondat, miszerint „a zsűri nincs könnyű helyzetben”. Ezúttal sem volt másképp a rendkívül önazonos, olykor megható, de minden esetben megkapó szakmai elkötelezettségről tanúskodó előadások után. A három legjobb csapatot kreativitás, kritikai gondolkodás és megalapozottság alapján választotta ki a zsűri – emellett idén a társadalmi felelősségvállalásnak, valamint a kommunikációnak és a csapatban való együttműködésnek is még nagyobb súlya volt.
Az együttérzés győzelme
A dobogó csúcsát elfoglaló PrepBook, a Karcagi SzC Mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium diákjai, Nánási Diána, Isaszegi Boglárka és Simai Viktória az Egészség hívószavára, a szorongás témájára fókuszálva mutattak kimagasló példát társadalmi felelősségvállalásból és együttérzésből. A fiatalok interaktív könyvet fejlesztettek, amely segíthet az autizmus spektrumzavarral élő gyerekeknek átlátni és megérteni az orvosi vizsgálatok menetét, csökkentve bennük az ezzel kapcsolatos stresszt. Az autizmussal élő gyermekeknek számos új, ismeretlen helyzet súlyos szorongásforrást jelenthet, ennek a legyőzésében segíthet az interaktív kék könyv, amely könnyen lapozható és kiegészíthető, valamint lekerekített oldalainak köszönhetően biztonságos. Az érintett gyerekek még a vizsgálatok előtt megismerkedhetnek az ismeretlennel: többek közt a kórházat idéző szagminta található benne, a QR kódok mögött a várótermek és az orvosi eszközök zajai hangzanak fel, valamint fogorvosi tükör is tartozik a könyvhöz. Az Autistákért Szolnokon Egyesület támogató partnerként csatlakozott, és a Szolnokon rendelő fogorvos, Dr. Batári Zsófia, is elismerő szakmai véleménnyel nyilatkozott a könyvről és a kezdeményezésről. A csapat Szabó T. Anna Egyforma című versének részletével zárta előadását, amely az elfogadásra hívja fel a figyelmet, és a téma kontextusában még megkapóbb.