Helyi hírek

A Samsung a legjobb öt között szerepel az Interbrand 2020-as rangsorában

2020. október 22.

A Samsung egy helyet előre lépett, és az ötödik helyezést érte el az Interbrand tanácsadócég által készített Best Global Brands 2020 listán. A vállalat története legmagasabb márkaértékével szerepel a listán, a 62,3 milliárd dolláros értékelés az először 2000-ben közétett érték több mint tizenkétszerese.   

 

 

 

A Samsung márkaértéke 2 százalékkal emelkedett a 2019-es értékhez képest, az üzleti környezet bizonytalansága és a 2020-as évet meghatározó globális COVID-19 válság ellenére is. A Samsung három év után lépett be a legjobb öt közé a listán, a hatodik helyről, amelyet a Best Global Brands 2017-es kiadásában ért el.

 

 

 

A vállalat márkaértéke folyamatos növekedést mutat, mióta 2000-ben, a 43. helyen bemutatkozott az Interbrand legelső Best Global Brands rangsorában. A legjobb 10 közé 2012-ben került a Samsung és azóta is jelentős lépéseket tett előre, 2017-ben a hatodik, majd idén az ötödik pozíciót is elérve. A vállalat folyamatos emelkedésében kulcsszerepet játszott az innovatív termékcsoportok piacra juttatása és az ezt segítő széleskörű marketingtevékenység, amely a Samsungot jellemzi.  

 

 

 

A márkaérték növekedéséhez idén a koronavírus járványra adott válasz, az innovatív Lifestyle termékek bemutatása és a jövőbeli növekedést támogató befektetések is hozzájárultak.

 

 

 

Az Interbrand értékelése szerint az alábbi faktorok játszottak kiemelt szerepet a Samsung növekedésében:

 

  • A fenntartható fejlődést támogató, vállalati szintű intézkedések

     

  • Folyamatos innováció, olyan termékek bemutatása, mint a Galaxy Fold, a The Terrace vagy a BESPOKE hűtők

     

  • Jelentős befektetések olyan technológiák fejlesztésébe, mint a mesterséges intelligencia, az 5G vagy az IoT eszközök.

     

 

A Samsung fenntarthatóság iránti elkötelezettsége a vállalat tevékenységének egészét meghatározza és a márkaérték növekedéséhez is hozzájárult. A vállalat többek között olyan fenntartható megoldásokat vezetett be 2020-ban, mint a Samsung TV készülékek természetbarát csomagolása vagy az újrahasznosított anyagokból készült telefontokok.

A COVID-19 által okozott kihívások ellenére a Samsung továbbra is egyedülálló innovációk létrehozására törekedett, amelyek nagy mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy a vállalatot az első 5 közé választották.

 

 

A Samsung mobilkommunikációs üzletága megerősítette vezető szerepét az 5G okostelefonok piacán, és a Z generáció tagjai számára készült eszközökkel bővítette a Galaxy A szériát. A vállalat egy új termékkategóriát hozott létre a Galaxy Z Flip bevezetésével, ezzel megerősítette a folyamatos innováció iránti elköteleződését. A hálózati üzletágban a Samsung új piacokra juttatta el termékeit, valamint a kulcsfontosságú piacokon, így az Egyesült Államokban és Japánban is bővítette együttműködéseit helyi vállalkozásokkal, ezzel megalapozta vezető pozícióját az 5G hálózatok piacán.

 

 

A szórakoztató elektronikai üzletágon belül a Samsung vezető szerepet tölt be a TV piacon, olyan élvonalbeli termékek bevezetésével, amelyek a felhasználók életmódváltását tükrözik, mint például a The Sero vagy a The Terrace. A Samsung emellett folytatta fenntarthatósági programját az ágazatban. A vállalat olyan termékeket vezet be, amelyek könnyebben hozzáférhetők a fogyatékkal élők és a színtévesztők számára, illetve idén elindult a környezetbarát csomagolási projekt is.

 

 

A háztartási berendezések terén a Samsung a BESPOKE hűtőszekrénnyel, valamint a Grande AI mosó- és szárítógéppel folytatta termékinnovációinak sorát, amelyek a megváltozó életmód kihívásainak is megfelelnek. A felhasználók számára releváns témákkal, például főzéssel, sporttal, lakberendezéssel és a háziállatok gondozásával kapcsolatos kampányok hozzájárultak a közvetlenebb, gördülékenyebb kommunikációhoz.

 

 

„A 43. helyen kezdtük 2000-ben, 5,2 milliárd dolláros márkaértékkel. Ebben az évben az öt legjobb között vagyunk, 62,3 milliárd dollárral, ami nagyszerű eredmény – mondta el YH Lee, a Samsung marketingvezetője. – Nem érhettük volna el ezt a helyezést a felhasználók támogatása nélkül. Globális helyzetünk és a kapcsolatunk folyamatos építése érdekében folytatjuk a fogyasztókkal való kapcsolattartást és párbeszédet.”  

 

 

Az Interbrand a vállalkozások márkaértékét több tényező átfogó elemzése alapján számítja, beleértve a pénzügyi teljesítményt, a márka vásárlásra gyakorolt hatását és a márka versenyképességét.

※ A Samsung márkaértékének növekedése

 

Year 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020
Márkaérték 19.5 B 23.4 B 32.9 B 39.6 B 45.5 B 45.3 B 51.8 B 56.2 B 59.9 B 61.1 B 62.3 B
(USD) (20%↑) (40%↑) (20%↑) (15%↑) (-) (14%↑) (9%↑) (6.5%↑) (2%↑) (2%↑)
Helyezés 19 17 9 8 7 7 7 6 6 6 5

 

###

 

 

A Samsung Electronics

 

A Samsung Electronics innovatív ötleteivel és technológiáival inspirálja a világot és formálja a jövőt. A vállalat újraalkotja a televíziók, az okostelefonok, a viselhető okoseszközök, a tabletek, a kamerák, a digitális készülékek, az orvosi eszközök, a hálózati rendszerek, a memóriák, az LSI rendszerek, a félvezetők és a LED megoldások fogalmát. A legfrissebb információk a Samsung Newsroomban, a news.samsung.com weboldalon érhetők el.