Válassz földrajzi helyet és nyelvet.
Támogatási értesítések

A Samsung Electronics bejelentett egy megelőző karbantartási programot, amelynek keretén belül otthonukban felkeresi az RS21 és RS60 hűtőszekrénycsaládok tulajdonosait

Háztartási készülékek
2009-10-30

A Samsung Electronics bejelentett egy programot, amelynek keretén belül otthonukban felkeresi magyarországi vásárlóit a már kifutott RS21 és RS60 hűtőszekrénycsaládok 2005 márciusa és 2006 júniusa között gyártott példányainak fagyasztóit érintő potenciális probléma elhárítása érdekében. A Samsung Electronics azután döntött e lépés mellett, hogy egy vizsgálat során a leolvasztórendszer egy lehetséges hibájára derült fény. Nagyon ritka esetekben belső szikrázás fordulhat elő, ami potenciális kockázatot jelent, még ritkább esetekben pedig veszélyt jelenthet a személyes biztonságra, illetve kárt tehet a készülék épségében. Bár ennek valószínsége igen csekély, a Samsung vásárlói biztonsága érdekében úgy döntött, hogy ingyenes helyszíni ellenőrzési és javítási programot indít minden érintett fagyasztós hűtőszekrény esetén. A Samsung az elővigyázatosság érdekében a következő, hasonló leolvasztórendszerrel ellátott fagyasztós hűtőszekrényeket is bevonja a programba. A kiterjesztésben érintett típusok az RS21 és RS60 (fenti gyártási időszakon túli) modelljei, valamint az SN62, RSE8, RSH1 és RSJ1 típusok.

Bármely, a programmal kacsolatosan felmerülő kérdés esetén érdeklődjön telefonos ügyfélszolgálatunkon, az ingyenesen hívható 06-80-726 786 (06-80-SAMSUNG) számon, ahol Hétfőtől-Szombatig, 8 és 21 óra között várjuk kérdéseit. A gyorsabb ügyintézés érdekében kérjük, jegyezze fel a készülék model számát, sorozatszámát és a vásárlás dátumát. Felhívjuk kedves Ügyfeleink figyelmét, hogy a nyitvatartás a nemzeti ünnepeken és munkaszüneti napokon változhat! Szolgáltatásunk minőségének fenntartása érdekében a hívásokat rögzítjük és ellenőrizzük.

A Samsung számára termékei minősége, vásárlói elégedettsége és biztonsága a legfontosabb. Köszönjük együttműködését, a kellemetlenségért pedig elnézését kérjük.