Fényképezés

Wildlife Watch

Figyeld a veszélyeztetett állatokat élő adásban!
Légy virtuális vadőr és segíts az orvvadászat elleni küzdelemben!

A Wildlife Watch programnak köszönhetően bárki, bárhol a világon virtuális vadőrré válhat és élőben figyelheti a vadvilágot.

A 2021-ben indult kísérleti program óriási sikert aratott a természet egyik legveszélyeztetettebb állata, az orrszarvú védelmében. Köszönjük mindazoknak, akik a Samsunggal együtt teljesítették a digitális őrjáratot.

Azonban a többi vadon élő állat orvvadászata korántsem szűnt meg. A turizmus még mindig nem éri el az koronavírus-járvány előtti mértéket, ezáltal kevesebb ember felügyeli és őrzi a veszélyeztett élőlényeket.

Ezért a Samsung ismét együttműködik az afrikai technológia úttörőivel, az Africammel, hogy nagyobb streaming infrastruktúrát építhessen ki a vadonban. Ezután is támogatja a Black Mamba Orvvadász-ellenes Egység működését, egy erőszakmentes, kizárólag nőkből álló orvvadászat elleni szervezetet.

A program kibővítésében a Galaxy S23 Ultrát és annak továbbfejlesztett kameráját „megfigyelőrendszerré” alakítottuk át, hogy Afrika legsebezhetőbb állatait még nagyobb biztonságban tudhassuk. Egy olyan őrszemhálózatot hoztunk létre, amely egyaránt figyel a veszélyeztetett, vadon élő állatokra, a legkeresettebb ragadozókra és az orvvadászokra.

Csatlakozz a virtuális őrjárathoz és segíts megvédeni a veszélyeztetett állatokat az orvvadászokkal szemben! Figyeld meg őket természetes élőhelyükön, és élvezd a látványos felvételeket otthonod kényelméből!

Az interaktív élmény virtuális vadőreként lehetőséged nyílik figyelmeztetni a helyszínen dolgozó vadőröket, ha olyan állatot látsz, amelyre veszély leselkedik, vagy az orvvadászat jeleire leszel figyelmes. A megfigyelés során készített képeidet megoszthatod a közösségi média felületeken, arra biztatva ismerőseid, hogy vegyenek részt a programban, és támogassák a Black Mamba Orvvadász-ellenes Egység működését. A különböző kameraállásoknak köszönhetően a műsor sosem ismétli önmagát, ráadásul elefántokat, oroszlánokat és még akár zsiráfokat is láthatsz a vadonban, a kanapédról. Légy te is virtuális vadőr!
Csatlakozz a virtuális őrjárathoz és segíts megvédeni a veszélyeztetett állatokat az orvvadászokkal szemben! Figyeld meg őket természetes élőhelyükön, és élvezd a látványos felvételeket otthonod kényelméből!

Az interaktív élmény virtuális vadőreként lehetőséged nyílik figyelmeztetni a helyszínen dolgozó vadőröket, ha olyan állatot látsz, amelyre veszély leselkedik, vagy az orvvadászat jeleire leszel figyelmes. A megfigyelés során készített képeidet megoszthatod a közösségi média felületeken, arra biztatva ismerőseid, hogy vegyenek részt a programban, és támogassák a Black Mamba Orvvadász-ellenes Egység működését. A különböző kameraállásoknak köszönhetően a műsor sosem ismétli önmagát, ráadásul elefántokat, oroszlánokat és még akár zsiráfokat is láthatsz a vadonban, a kanapédról. Légy te is virtuális vadőr!

Csatlakozz hozzánk!

Az Africam és a Black Mamba Egység

Az Africam elsődleges célja, hogy az állatvilág lelkes rajongóit élő felvételekkel kösse össze az afrikai vadonnal. Jelenleg ők az egyetlen olyan szervezet, amely a hét minden napján, napi 24 órában biztosít élő videófelvételt az állatok természetes élőhelyéről, miközben folyamatosan a technológia megújítására törekszik a kihívást jelentő vadon és a távoli helyszínek lefedésének érdekében.

Nemcsak az Africam erőfeszítéseit támogatjuk, hanem jótékonysági partnerének, a The Black Mamba Orvvadász-ellenes Egységnek is segítünk. Ez az első, kizárólag nőkből álló szervezet a világon, amely fegyvertelenül járőröz naponta a Balule vadrezervátum 500 négyzetkilométeres területén, hogy orvvadászok, drótcsapdák és behatolások után kutasson a kerítés mentén.

Szakítva a patriarchális berendezkedéssel, ezek a bátor nők az illegális vadkereskedelem felszámolásáért, oktatásért és a vadvilág védelméért küzdenek. Azon meggyőződésüknek igyekeznek hangot adni az érintett közösségekben, hogy az orvvadászat elleni harcot nem töltényekkel és lőfegyverekkel kell megnyerni, hanem a helyi közösségekben folyó oktatás révén.

A Wildlife Watch segítségével közelebbi betekintést nyerhetsz munkájukba, megfigyelheted az általuk védett veszélyeztetett fajokat, és adománnyal támogathatod őket!

Még több tudnivaló

Technológiánkkal a vadvilág védelmében

Hogy még jobban megfigyelhessük a vadon élő állatokat, idén továbbfejlesztettük az élő közvetítések rögzítésére használt infrastruktúrát, két Galaxy S21 Ultrát és két új S23 Ultrát építettünk be kameraként a vadonba. Megnöveltük a meglévő Africam-infrastruktúra hatótávolságát a dél-afrikai Balule természetvédelmi területen.

A vállalat legfejlettebb kamerarendszerével és az újratervezett Nightography, éjszakai felvételek funkcióval az S23 Ultra átalakított kamerái rögzítik a felvételeket az élő streamhez, és a még alaposabb járőrözéshez szükséges technikai támogatással segítik a vadőröket a napi feladataik ellátásában.

A Galaxy SmartTag eszközök hatékonyságát is teszteljük, hogy miképp segítik a természetvédelmi feladatok koordinálását és milyen mértékben növeli a vadőrök biztonságát a rezervátumban. A SmartThings Find segítségével a Black Mamba központ nyomon követheti, hogy a vadőrök, hol tartózkodnak éppen a rezervátumban.

Annak érdekében, hogy a helyi lakosok már fiatalon megérthessék a vadvilág védelmének fontosságát, a The Samsung Bush Babies Animal Insights oktatási program segíti a Black Mamba munkáját. A program célja, hogy a helyi közösségek fiatal generációja megismerje a vadvilág sokszínűségét, a természet megóvásának és a rezervátum védelmének fontosságát.

A kompakt és hordozható The Freestyle projektorral a Black Mambák csapata bárhol bemutathatja a kezdeményezést és népszerűsítheti a tevékenységét.

Készen állsz a vad és csodálatos természet megóvására?

Minden, amit tudni érdemes.

Olvasd el a következő cikkeket is!